Általános Szerződési Feltételek
Az Edumate egy olyan online oktatási felület, amely lehetőséget biztosít regisztrált Tanárok (későbbiekben: „Tartalomgyártók”) számára, hogy oktatási anyagaikat széles körben elérhetővé tegyék az érdeklődő Diákok (későbbiekben:” Felhasználók”) számára. Az EduMate (későbbiekben: „Szolgáltató”) kapcsolatot teremt Tartalomgyártók, azok tartalmai és a Felhasználók között, hogy minél szélesebb körben elősegítse a mind szélesebb körű tudás átadását, megszerzését és az ehhez kapcsolódó információáramlást.
Az EduMate által létrehozott online felületen található minden tartalom, különösen, de nem kizárólagosan az EduMate által biztosított szoftverek, technológia, a felületen kialakított design elemek, szöveges elemek, grafikák, logók, linkek, animációk, videók, illusztrációk, hangfájlok, képek stb. („EduMate által szolgáltatott tartalom”), a Marker Media Kft. tulajdonát képezik és a szerzői jogi védelem alatt állnak.
A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) az EduMate szolgáltatásait igénybe vevő minden Tartalomgyártóra és Felhasználóra kötelezően rögzíti az EduMate szolgáltatásainak igénybevételére vonatkozó Szerződési Feltételeket.
A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: Általános Szerződési Feltételek, avagy ÁSZF) a Marker Media Kft. (4027 Debrecen, Csigekert utca 28.; Cg.: 09-09-025930; a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett www.edumate.hu alatt elérhető EduMate (a továbbiakban: EduMate) szolgáltatásainak (a továbbiakban: Szolgáltatás) használatának feltételeit tartalmazza.
A regisztráció, illetve az előfizetés során tett kifejezett nyilatkozattal, továbbá a Szolgáltatás használatával a Felhasználó és a Marker Media Kft. között online szerződés jön létre az Ekrtv.1 5. § (4) bekezdésének megfelelően. Jelen szerződés határozatlan időre köttetik.
A Marker Media Kft., mint az EduMate üzemeltetője fenntartja jogát a jelen Általános Szerződési Feltételek egyoldalú módosítására, azonban a módosításról a Szolgáltató a lehető legrövidebb időn belül felhívás formájában tájékoztatja a Felhasználókat és a Tartalomgyártókat. A felhívást az EduMate erre a célra szolgáló felülete (Értesítések) és/vagy az általa küldött hírlevél és/vagy a Tartalomgyártónak, illetve a Felhasználónak a Felhasználói Fiókjában megadott e-mail címre küldött értesítés tartalmazhatja. A módosítást követően a Szolgáltatás használata a Szerződés módosításának elfogadását jelenti.
Az edumate.hu weboldal általános szerződési feltételei (ÁSZF) keretében történő regisztrációval és előfizetéssel kapcsolatos szerződéses jogviszony minden esetben a Marker Média Kft.-vel (továbbiakban: Szolgáltató) jön létre, így a weboldalra történő regisztrációval és a kapcsolódó szolgáltatások igénybevételével a felhasználók a Marker Média Kft. általános szerződési feltételeit fogadják el.
Kivételt képez ez alól a Szuperintenzív Érettségi Felkészítő rendezvény jegyvásárlása, amely önálló, az EduMate által szervezett személyes rendezvény. A Szuperintenzív Érettségi Felkészítő rendezvény jegyeinek megvásárlásával a szerződéses jogviszony Aranyász Ádám egyéni vállalkozóval (székhely: 4027, Debrecen, Csigekert utca 28., adószám: 57706245-1-29 , nyilvántartási szám: 56357491) jön létre. Az esemény jegyvásárlása után a számlát Aranyász Ádám e.v. állítja ki, és a rendezvény lebonyolításával kapcsolatos valamennyi jog és kötelezettség kizárólag Aranyász Ádám egyéni vállalkozót terheli.
Az EduMate weboldal és a hozzá tartozó online szolgáltatások (online oktatóanyagok, tanfolyamok, előfizetések) díjazása és számlázása változatlanul a Marker Média Kft. által történik. Ezen rendezvényre szóló jegyvásárlás tehát külön jogviszonynak minősül, melyet a felhasználó a jegyvásárlással tudomásul vesz és elfogad.
REGISZTRÁCIÓ:
A Felhasználók regisztrációval és előfizetéssel nyerhetnek hozzáférést a szolgáltatásokhoz. A regisztráció és az előfizetés lehetősége azok számára áll rendelkezésre, akik a Szolgáltató által meghatározott feltételeknek megfelelnek.
A Felhasználóknak a regisztráció során pontos és teljes adatokat kell megadniuk. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy bármikor ellenőrizze az adatok valóságtartalmát. A regisztrációval a Felhasználó elfogadja az ÁSZF feltételeit, és vállalja, hogy a szolgáltatásokat a jogszabályoknak megfelelően, kizárólag saját céljaira használja.
Az előfizetési díjat előre kell fizetni. Az előfizetés a Felhasználó által megvásárolt csomag típusától függően lehet komplex, vagy egy tantárgyra/topikra specializált. Az előfizetés időtartama alatt a Felhasználó korlátlanul használhatja a szolgáltatásokat, azonban az előfizetés lejártát követően a hozzáférés a szolgáltatásokhoz automatikusan megszűnik/szünetel.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy bármikor megváltoztassa az előfizetési díjakat, az előfizetés típusait, valamint a szolgáltatásokhoz való hozzáférés feltételeit. Az előfizetési díjmódosítás az adott hónapra érvényes, aktív előfizetéseket, korábban vásárolt aktív csomagokat nem érinti, csak a következő hónaptól/előfizetői periódustól válnak érvényessé a meglévő felhasználók számára.
Az EduMate rendszerébe történő regisztrációval a Szolgáltató, illetve a Felhasználó:
- a jelen Általános Szerződési Feltételeket minden további aktus nélkül elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
- kijelenti, hogy szerződéskötési képessége a jelen szerződés megkötésére vonatkozóan korlátozás alá nem esik, más harmadik személyekkel
- kijelenti, hogy a szolgáltatások igénybevétele során betartják a magyar jog szabályait, különösen, de nem kizárólagosan a szellemi alkotásokra, szerzői jogokra és személyiségi jogokra vonatkozó jogszabályokat.
A regisztráció során megadott felhasználónév, illetve jelszó hozzáférhetőségéért felelősség kizárólagosan a regisztrált személyt terheli. Az EduMate a felhasználónév és jelszó harmadik személy általi jogosulatlan használatért és ebből eredő károkért semmilyen felelősséget nem vállal. A felhasználónév és jelszó használatának jogosultsága át nem ruházható, a bejelentkezést követően a bejelentkezett regisztrált felhasználó felelős minden a bejelentkezést követő cselekményért és abból eredő minden következményért, függetlenül attól, hogy a ténylegesen bejelentkező személy ő maga volt-e vagy más személy használata felhasználó jogosultságát. A Szolgáltató és Felhasználó haladéktalanul köteles jelezni az EduMate-nek a [email protected] e-mail címén keresztül, amennyiben azt észleli, hogy a felhasználói jogosultságát illetéktelen személy jogosulatlanul használja.
FELELŐSSÉG:
Az oldal kizárólagosan piacfelület, mind a Tartalomgyártók, mind a Felhasználók számára. Az EduMate nem foglalkoztat, illetőleg nem alkalmaz Szolgáltatókat, továbbá nem vállal felelősséget semmilyen jellegű kölcsönhatásért, amely a Tartalomgyártók és a Felhasználók között jön létre. Az EduMate nem felelős továbbá a Tartalomgyártók és a Felhasználók között felmerült jogvitákért, kártalanítási igényekért, károkozásokért, vagy egyéb veszteségekért, amelyek a Tartalomgyártók és a Felhasználók közötti viszonyból adódnak, mely viszony kiterjed minden olyan információra, amely számukra biztosított.
Az EduMate nem cenzúrázza a felületére feltöltött anyagokat, így azok tartalmáért, minőségéért, az információk valódiságáért, valóságtartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, különösen az azokban megfogalmazott szóhasználatokért, kifejezésekért, véleményekért. Nem szavatol semmilyen a feltöltött tartalomért, az annak felhasználásából eredő bárminemű igényért vagy kárért felelősséget nem vállal.
Minden Tartalomgyártó saját maga felelős az általa közzétett, megosztott és feltöltött anyag, kurzus tartalmáért, az információk valódiságáért, az azok használatából a Felhasználókat érő károkért.
Minden Felhasználó és Tartalomgyártó a felhasználás során közzétett nyilatkozatért és magatartásáért saját maga felelős, az EduMate semmilyen felelősséget nem vállal a Felhasználók és Szolgáltatók magatartásáért.
Az oktatási anyagokat kizárólag jogszerűen lehet használni, a jog nem tudása nem mentesít.
A Felhasználók a szolgáltatásokat kizárólag saját céljukra használhatják, és nem jogosultak az oktatási tartalmakat mások számára terjeszteni, reprodukálni vagy bármilyen formában nyilvánosságra hozni. A Felhasználó vállalja, hogy nem fog olyan tevékenységet végezni, amely a Szolgáltató rendszerének zavarát, károsodását, anyagi megkárosítását vagy bármely más felhasználó élményét befolyásolja.
KÁRTALANÍTÁS:
Amennyiben harmadik személy az EduMate-tel szemben a Tartalomgyártó, illetve Felhasználó valamely, a szolgáltatás igénybevétele során tanúsított magatartásából eredően bármiféle követelést vagy igényt támaszt, ami a Szolgáltatónak anyagi/erkölcsi kárt okoz, a Tartalomgyártó köteles ezen igényre, követelésre vonatkozóan az EduMate-t kártalanítani.
ADATKEZELÉS:
Az EduMate a Tartalomgyártók és a Felhasználók által, a regisztráció és a szolgáltatások igénybevétele során rendelkezésre bocsátott adatokat bizalmasan kezeli; azt csak jogszabályban előírt kötelezettsége alapján és csak az arra illetékes bíróságnak, illetve hatóságoknak adja ki.
Az EduMate szavatol azért, hogy a Tartalomgyártó és a Felhasználók személyes adatait a mindenkor hatályos jogszabályoknak, így különösen az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló jogszabályoknak, tiszteletben tartásával és azoknak megfelelően kezeli.
A Tartalomgyártó, illetve a Felhasználó köteles a regisztráció során megadott adatait naprakészen tartani.
A Felhasználók és Tartalomgyártók hozzájárulnak, hogy:
- adataikat az EduMate nyilvántartsa a regisztrált Tartalomgyártók és Felhasználók nyilvántartásának vezetése, illetve kapcsolattartás céljából
- adataikat az EduMate saját üzleti ajánlatainak kidolgozása és piackutatási tevékenységek ellátása céljából kezelje, azonban az EduMate szavatol azért, hogy ezen adatkezelés során harmadik fél bármilyen piackutatási vagy üzleti anyagot csak a Tartalomgyártók és Felhasználók adatainak beazonosíthatósága nélkül ismerhet meg,
- az EduMate a regisztrált személyekkel közvetlen kapcsolat létrehozását szolgáló automatizált rendszert alkalmazzon saját közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- és piackutatás céljára
- az EduMate részükre saját közvetlen üzletszerzés és tájékoztatás célját szolgáló küldeményeket továbbítson.
Emellett minden az EduMate szolgáltatásait igénybevevő szavatol azért, hogy a tudomására jutott személyes adatokat a mindenkor hatályos jogszabályoknak, így különösen az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló jogszabályoknak, tiszteletben tartásával és azoknak megfelelően kezeli.
INFRASTRUKTÚRA:
Az EduMate, hogy szolgáltatásait a Tartalomgyártók és a Felhasználók számára a legmagasabb színvonalon tudja nyújtani, online felületén rendszeres karbantartást végez, mely a szolgáltatás korlátozásával vagy szünetelésével járhat. Az EduMate, bizonyos időközönként, karbantartási munkálatokat végez, lehetőség szerint 20.00-06.00 óra között, mely karbantartások alkalmankénti időtartama maximum 48 óra. Az EduMate a karbantartással összefüggésben keletkező semmilyen kárért felelősséget nem vállal.
A rendszeres karbantartások mellett az EduMate egy műszaki hibabejelentő szolgáltatást működtet az alábbi e-mail címen: [email protected]. A megadott e-mail címen bejelentett hibákat az EduMate rögzíti és vállalja azok mihamarabbi elhárítását.
A Tartalomgyártó és a Felhasználó tartozik felelősséggel saját hardver és szoftver állapotáért, illetve, hogy azok a szolgáltatás igénybevételére alkalmas állapotúak.
Az EduMate nem vállal semminemű felelősséget a szolgáltatás olyan akadozásáért, szünetelésért és az ebből eredő bárminemű kárért, mely olyan műszaki, infrastrukturális okból következett be, mely érdekkörén kívül esik (pl. áramszünet, stb.), továbbá amely 20.00-06.00 óra között végzett karbantartási munkálatok miatt és ezen idő alatt következett be.
SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE:
A jelen Szerződés megszűnik, amennyiben a Szolgáltató vagy a Felhasználó törli magát az EduMate regisztrált Tartalomgyártói, illetve Felhasználói közül, valamint, ha a Tartalomgyártó vagy a Felhasználó cselekvőképessége deklaráltan megszűnik.
Bármelyik fél jogosult a jelen Szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a másik Fél a jelen Szerződési Feltételekben foglalt kötelezettségét súlyosan megszegi. A Szolgáltató, illetve a Felhasználó köteles megtéríteni az EduMate minden olyan költségét, kárát, amely a Szolgáltató, illetve a Felhasználó szerződésszegésének következtében keletkezett.
A Szerződés megszűnésével az EduMate felületére a Tartalomgyártó feltöltött oktatási anyagok szerzői joga egyéb megállapodás hiányában továbbra is a Tartalomgyártóé marad, azonban az adott oktatási anyagot a szerződés megszűnését követően még 1 évig az EduMate a Felhasználói számára, rendelkezésre bocsájthatja. Ennek érdekében, az EduMate jogosult a szerverein továbbra is tárolni az adott kurzust, viszont az az 1 év lejártával további értékesítésre nem kerülhet. A Tartalomgyártót a szerződés felmondását követően nem illeti meg az adott tartalomhoz köthető bevétel ráeső része.
VEGYES RENDELKEZÉSEK:
Együttműködési kötelezettség:
A Felek a jelen Szerződési Feltételek hatálya alatt kapcsolattartóik útján együttműködnek, kötelesek egymást haladéktalanul tájékoztatni a jelen szerződést érintő lényeges körülményekről, azok megváltozásáról.
Jogról való lemondás:
A jelen Szerződési Feltételek által biztosított jogról történő lemondás, átruházás kizárólag írásban történhet. A jelen Szerződési Feltételek által biztosított valamely jog érvényesítésének elmaradása nem minősül jogról való lemondásnak.
Kapcsolattartás:
A Felek kijelenik, hogy elfogadják az elektronikus levél (e-mail) útján történő kapcsolattartást, mint a kapcsolattartás hivatalos útját. Kapcsolattartásra fenntartott e-mail cím: [email protected]
Teljesség, Részleges érvénytelenség:
A jelen Szerződési Feltételek magukba foglalják mindazon rendelkezéseket, melyek az EduMate szolgáltatásai vonatkozásában a Feleket kötik, a jelen Szerződési Feltételek elfogadásával a Felek közötti valamennyi korábbi a jelen Szerződési Feltételek céljával vagy tárgyával ellentétes, vagy a jelen Szerződési Feltételek teljesülését megakadályozó korábbi megállapodás vagy jognyilatkozat hatályát veszti.
Amennyiben a jelen Szerződési Feltételek valamely rendelkezése érvénytelenné vagy hatálytalanná válik, az a többi Szerződési Feltétel érvényét vagy hatályát nem érinti, kivéve, ha ezen rendelkezés nélkül a Felek a szerződést nem kötötték volna meg.
Irányadó jog, illetékes bíróság:
A jelen Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, különösen Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, illetve a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény rendelkezései az irányadóak. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a közöttük felmerült vitás kérdéséket békés úton kísérlik meg rendezni. Amennyiben ez a tárgyalások bármely Fél általi kezdeményezésének időpontjától számított 30 napon belül nem vezet eredményre a Felek a jelen Szerződési Feltételekből eredő jogviták rendezésére pertárgyértéktől függően alávetik magukat a Debreceni Járásbíróság, illetve a Debreceni Törvényszék kizárólagos illetékességének.
Tartalomgyártókra (Tanárokra, oktatókra) vonatkozó rendelkezések
Oktatási anyagokra és azok feltöltésére és felhasználására vonatkozó rendelkezések:
A Szolgáltató jogosult feltölteni a maga által készített oktatási anyagokat, melyek a Szolgáltató saját tulajdonai maradnak. A Tartalomgyártó az EduMate online felületét nem használhatja más célból csak és kizárólag, hogy oktatási anyagait Felhasználókhoz eljuttassa, és nem akadályozhatja más Szolgáltató munkáját, oktatási anyagainak feltöltését.
A Tartalomgyártónak nem szükséges számlaképesnek lennie. Az EduMate vállalja, hogy a Tartalomgyártók adózási és az ehhez kapcsolódó adminisztratív kötelezettségét átvállalja és a kiutalási minimum értéket elérő jövedelmet bérszámfejtés után leadózott formában kiutalja a Szolgáltató által megadott bankszámlára, mely jövedelem az érvényes jogszabályok szerint „egyéb jövedelemként” kerül definiálásra és automatikusan bekerül a NAV rendszerébe.
A Tartalomgyártó szavatol az általa feltöltött bármilyen anyag tartalmáért, különösen az információk valódiságáért, azok valósághűségéért, illetve szóhasználatáért, és kijelenti, hogy csak és kizárólag olyan anyagok kerülnek felhasználásra, mely harmadik személyek jogait nem sértik, beleértve a szerzői jogokat is. A tartalomból eredő bárminemű felelősség a Tartalomgyártót terheli. A Tartalomgyártó szavatol azért, hogy az általa bármilyen formában feltöltött oktatási anyag tekintetében rendelkezik a szükséges felhasználási jogokkal. A Tartalomgyártó által feltöltött oktatási anyag nem tartalmazhat reklámot vagy bármilyen vásárlásra történő buzdítást, linket, feliratkozásokat, levélszemetet.
Az EduMate jogosult az általa előírt vállalat-arculati irányelvek lehető legteljesebb módon történő érvényesülése érdekében az oktatási anyagok előnyére szolgáló korrekciók elvégzésére, illetve jogosult az oktatási anyag közzétételének megtagadására, ha azt nem találja megfelelő tartalmúnak vagy minőségűnek.
Tartalomgyártó tudomásul veszi, hogy amennyiben az általa feltöltött oktatási anyaghoz bármely Felhasználó ingyenesen vagy ellenérték fejében hozzáférési jogosultságot szerez, úgy ahhoz az adott Felhasználó további 1 évig akkor is hozzáférhet, amennyiben a Tartalomgyártó az adott anyagot törli.
A Tartalomgyártó hozzájárul ahhoz, hogy az EduMate az általa feltöltött anyagok valamely rövid részletét üzleti és promociós célra minden korlátozástól mentesen felhasználja, melynek keretén belül megjelenítheti közterületi reklámhordozó felületen, írott vagy elektronikus média-hirdetésekben, reklámfilmekben, prospektusokban, reklámanyagokon, egyéb reklámhordozókon, közösségi médiafelületeken és más arculati megjelenési eszközökön. A Szolgáltató által más szerzők szerzői jogának megsértéséért e vonatkozásban a Tartalomgyártó felelős.
A Tartalomgyártó kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az oktatási anyagának publikálásakor vállalja, hogy az EduMate regisztrált Felhasználóinak az érintett oktatási anyaggal kapcsolatos kérdéseire legjobb tudása szerint válaszol. Amennyiben ezt hosszabb időn keresztül elmulasztja, akkor figyelmeztetésben részesül.
Piaci versennyel összefüggő kötelezettségek:
A Tartalomgyártó az EduMate előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem tart fenn és nem hoz létre jogviszonyt, valamint semmilyen más közvetlen vagy közvetett módon nem ajánlja fel, vagy adja át a jelen szerződés tárgyával, illetve céljával azonos érdekből az EduMate felületére feltöltött oktatási anyagát, olyan más harmadik személynek, aki az EduMate versenytársának minősül.
Díjazás, jutalék fizetés:
A Tartalomgyártó az általa feltöltött oktatási anyagok felhasználók általi megtekintéséért járó, jogdíj alapon részesedik.
Az előfizetésekből befolyó nettó összegből az EduMate minden hónapban elkülönít 10%-ot technikai költségekre a maradék összeg felét pedig elkülöníti, mint rendszer fenntartási díjat, és az így fennmaradó másik 50% összege képezi a tartalomgyártóknak kifizethető jogdíjalapot. Tehát a Tartalomgyártó az általa feltöltött oktatási anyagok megtekintése után, a 10% technikai költség levonását követően fennmaradó összeg 50%-ból részesül.
A Tartalomgyártók jogdíj alapja a következő képlet alapján kerül kiszámításra minden tárgyhót követő hónap 5. napján: Az előfizetésekből befolyt, 10% technikai költséggel csökkentett nettó összeg 50%-a, osztva az EduMate rendszerén keletkező összes tartalom megtekintésszámával, szorozva az adott Tartalomgyártó havi összes megtekintésszámával.
Amennyiben az EduMate akciós előfizetési árat alkalmaz, a jogdíjak alapja az akciós ár.
A megtekintéseket egyedi Felhasználói azonosító alapján számoljuk. Egy Felhasználóhoz minden önálló tartalom esetében egy megtekintés köthető. Egy felhasználó többször is megtekintheti az oktatási anyagot, viszont a számláló akkor is csak egy megtekintésnek veszi azt.
A Tartalomgyártó jutalékra csak a szerződésszerű teljesítést követően jogosult, azaz, ha oktatási anyagait és személyes adatait hiánytalanul, a jelen Szerződési Feltételeknek megfelelően a meghatározott helyre feltöltötte.
A fenti jogdíjak fedeznek minden olyan a Tartalomgyártónál felmerült kiadást, mely a jelen Szerződés szerződésszerű teljesítése során felmerült és a Tartalomgyártó a saját forrásaiból megelőlegezett. A Tartalomgyártó egyéb díjra nem tarthat igényt.
Amennyiben a Tartalomgyártó jutalékra jogosult, annak kifizetése a Stripe.com kifizetési rendszerén keresztül történik.
Kifizetés amennyiben a Tartalomgyártó magánszemély:
A fent részletezett képlet alapján Tartalomgyártónak járó díj egyéb jövedelemnek számít, mely jövedelemhez nem fűződik személyes közreműködés. Ezt a díjat 15% személyi jövedelemadó terheli, mely összeget az EduMate-et üzemeltető gazdasági társaság minden kifizetés alkalmával a Tartalomgyártónak járó összegből levon és befizet a Tartalomgyártó helyett a Magyar Államnak. Így a Tartalomgyártónak nem keletkezik semmilyen adminisztratív kötelezettsége, a számlájára érkező pénz felett, mint adózott jövedelem felett szabadon rendelkezhet, abból további befizetési, adókötelezettsége nincs!
Tehát a Tartalomgyártó a neki járó minden 100 forintból adózást követően 85 Ft-ot kap meg a Tartalomgyártó partner!
(Az EduMate-et üzemeltető gazdasági társaság, mint kifizető hely, további 13% szociális hozzájárulási adót is befizet a Tartalomgyártó jövedelme alapján, ám ez az összeg már nem a Tartalomgyártó jogdíjából kerül levonásra, hanem teljes egészében a EduMate-et üzemeltető gazdasági társaság fizeti.)
Kifizetés amennyiben a Tartalomgyártó számlaképes:
A Tartalomgyártó által kiállított számla az EduMate által kiállított teljesítési igazolás alapján állítható ki és fogadható be, amennyiben az a teljesítési igazolás kiküldésétől számított 8 napon belül feltöltésre kerül. A teljesítési igazolást az EduMate a tárgyhót követő első hónap 5. napjáig küldi meg a Tartalomgyártó részére. Amennyiben a teljesítési igazolás bármely Fél által igazoltan nem felelne meg a valóságnak úgy a teljesítési igazolás korrigálásra kell kerüljön, és a korrigált teljesítési igazolás alapján köteles a Tartalomgyártó a számlát kiállítani. Az EduMate a számla beérkezését követő 35 napon belül teljesíti a jogdíj kifizetését.
Amennyiben a Felek közötti Szerződés megszűnik, az EduMate csak a megszűnés napjáig kiállított teljesítési igazolás alapján kiállított számlát fogadja be.
Kivétel, hogyha a Szolgáltató és a Tartalomgyártó között egyéb megállapodás született.
Felhasználókra (Diákokra) vonatkozó rendelkezések
A Felhasználó regisztrációt követően előfizetés fejében hozzáférést nyer a Tartalomgyártók által feltöltött oktatási anyagokhoz, melyeket az EduMate felületén korlátlanul megtekinthet.
Felelősség:
A Felhasználó az EduMate felületén megtekintett tartalmat, vagy annak bármely részét, csak a szerzői és szellemi alkotásokról szóló jogszabályok, különösen a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény megtartásával használhatja fel. Azaz, a Felhasználó a megtekintett anyagokat, illetve a letöltött segédanyagokat csak saját célra használhatja fel, azt 3. személy részére nem adhatja tovább, nem másolhatja, sokszorosíthatja, mások számára nem teheti hozzáférhetővé, illetve nem játszhatja le több személy jelenlétében. A szerzői jogok bármely megsértéséből eredő minden kárért felelősség a jogsértő Felhasználót terheli, kivéve, ha minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a kárt elháríthatatlan külső ok idézte elő. (pl: jogosulatlanul hozzáfértek profiljához).
Felhasználó maga tartozik felelősséggel a felhasználói fiókjáért.
Felhasználót azonnali értesítési kötelezettség terheli az EduMate felé, ha ismeretlen személy hozzáférését érzékeli, és köteles minden biztonsági lépés megtételére. Ezen kötelezettségeknek az elmulasztásából eredő károkért az EduMate felelősséget nem vállal.
Más Felhasználó fiókját csak annak engedélyével lehet használni, a felelősség az átengedőt terheli.
Díjfizetés:
A Felhasználó, az előfizetés értékét az EduMate online felületén bankkártyás fizetéssel teljesítheti. A Felhasználó csak akkor jogosult az oktatási anyagok megtekintésére, ha annak ellenértéke az EduMate számláján jóváírásra került. A befizetésről az EduMate számlát állít ki, melyet elektronikusan megküld a Felhasználó részére. A számla kiállításának késedelme vagy elmaradása nem minősül a díjról való lemondásnak.
Jótállás, szavatosság a termékért:
Tekintettel arra, hogy a termékek elektronikus úton kerülnek átadásra, így azokért az Szolgáltató jótállást nem vállal.
Elállási jog:
Az EduMate felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy tekintettel arra, hogy a Termék természeténél fogva nem szolgáltatható vissza, valamint a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. Rendelet 5. § d) pontjára, az említett Korm. Rendelet 4. § és 5. § szerinti elállási jog a Felhasználót nem illeti meg. A sikeres díjbefizetést követően visszatérítésre semmilyen körülmények között nincsen mód.
Az EduMate által szervezett rendezvényekkel kapcsolatos intézkedések:
Rendezvény neve: „Szuperintenzív Érettségi felkészítő („továbbiakban „Rendezvény”)
Ez a pont a jegyvásárlóra (továbbiakban „Tanuló”), illetve a Rendezvényszervezőre(továbbiakban „EduMate”) vonatkozik.
1. A jegyvásárlással a jegy tulajdonosa hozzájárul képmás és hangfelvétel készítéséhez és felhasználásához a 2013. évi V. törvény („új Ptk – Polgári Törvénykönyv”) 2:48. §. alapján. Az EduMate a rendezvényen készült anyagokat szabadon felhasználhatja saját oldalain, illetve bármely harmadik fél számára promóciós céllal rendelkezésre bocsáthatja.
2. A jelenlévő Tanuló teljeskörű felelősséget vállal az általa okozott károkért.
3. Bódultság, kábítószer- vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alatt a Rendezvény még érvényes Belépőjegy felmutatása mellett sem látogatható.
4. Dohányozni az épület és annak 15 méteres körzetében Tilos. Amennyiben az egyik tanuló dohányzás miatt beindítja a tűzjelzőt és kijönnek a helyszínre a tűzoltók, Tanuló köteles a felmerülő költségeket, károkat megtéríteni.
5. A részvételi feltételeket, a Rendezvény, illetve a Rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény házirendjét, a biztonsági szolgálat és egyéb rendvédelmi szervek utasításait megszegő látogatót, EduMate a Rendezvény biztonságos lebonyolítása, illetve a Rendezvényen tartózkodó látogatók zavartalan tanulásának biztosítása érdekében eltávolíthatja. Az ilyen indokból történő kizárás esetén EduMate kártérítésre nem kötelezhető.
Az online érettségi felkészítővel kapcsolatos szabályok:
- A rendezvényen készült videós kurzus másokkal való megosztása súlyos jogi következményeket von maga után.
- A jegyvásárlás után kapott jelszó megosztása másokkal szigorúan tilos. IP-cím alapján történő lenyomozással bizonyítható megosztás után az EduMate a Jegyvásárlóval szemben kártérítésre jogosult.
- A képernyő rögzítése, videófelvétel készítése szigorúan tilos.